Tudtad-e, hogy a palacsinta világnapja minden év február 21-én van?
Ebből is látszik mennyire fontos étel a palacsinta, hiszen már világnapja is van. Ez a végtelenül sokoldalú és ízletes desszert (ami akár főétel is lehet) világszerte hódít, mindenki szereti, ezért itt az ideje, hogy a palacsinta története a mi blogunkba is bekerüljön. A palacsinta története azonban nem egy mindenki által elfogadott sztori. Mivel maga a palacsinta és a palcsintasütés is gyakorlatilag évszázadok során alakult ki, ezért sok a bizonytalanság az eredetét tekintve. Ráadásul számtalan fajtája létezik, mert a sok-sok ország sok-sok embere más-más módon állítja elő. Az ténynek látszik, hogy már az ókori görögök és rómaiak is készítettek a palacsintához hasonló ételt, de többen állítják, hogy az eredetét még korábbra kell visszavezetni. Ugyanis a történelem során számos nép készített hasonló lapos, vékony tésztát, amit különböző módokon töltöttek és sütöttek. Az évszázadok során az emberek szívét meghódította, és ma is kedvencük maradt.
Állítólag, sajnos nem tudjuk bizonyítani, az egyik első dokumentált palacsintareceptet a 15. századi francia író, François Rabelais rögzítette „Gargantua és Pantagruel” című művében.
A receptben részletesen leírja, hogyan kell elkészíteni a palacsintát, amelyet egyébként „crêpe”-nek nevezett. Az első magyar nyelven íródott recept 1439-ben jelent meg, de ezt sem tudjuk bizonyítani. Viszont azt már sokan állítják, hogy egy a 16. század végén keletkezett, az erdélyi fejedelmi udvari főszakácsának szakácskönyvében is, olvasható egy recept. Különlegessége, hogy az alapanyagok között már tojást is volt és a tésztát forró zsírban sütötték ki. Magyarországon egyébként is a vékony tésztájú palacsinta terjedt el. A palacsinta szó a Kolozsvári Glosszákban fordul elő először 1577-ben.
De vissza a középkorba! Mert a palacsinta története szerint a népszerűsége ebben az időszakban nőtt meg számottevően. Itt most még azt is megjegyzem, hogy a római kori pajzson sütés azért látszik sületlenségnek, mert a katonáknak fa pajzsuk volt, azon meg nem egykönnyen sül meg az akkori nevén placintának nevezett palacsinta. A középkori emlékek szerint a palacsintákat általában a húsvéti időszakban készítették el, és a vastagabb tésztától az óriási, húsos palacsintákig mindenféle változatban előfordultak. Különleges alkalmakra, ünnepekre vagy egyszerűen csak ínycsiklandozó édességként fogyasztották.
Az 1700-as években a palacsinták még népszerűbbek lettek. A 17. század végén még nem töltötték, a 19. század elején viszont már rendszeresen megtöltötték. Az emberek általában szórakozásnak és ünnepnek tekintették a palacsintasütést. Az angolok a hagyományosnál vastagabb palacsintákat fogyasztanak, amiket „pancake”-nek neveznek. Az amerikaiak is saját változatot hoztak létre, ők juharsziruppal tálalják.
A palacsinta fajták és a töltelékek száma is végtelen, ezért végtelenül sokoldalú étel, amelyet bármikor és bármilyen alkalomra elkészíthetünk. De a palacsinta elkészítése nemcsak az ízek, hanem az élmények világát is megnyitja számunkra.
Az angol néphagyomány szerint húshagyó keddig minden elspájzolt élelmiszert el kellett fogyasztani, amit a hamvazószerdát követő negyvennapos böjt alatt tilos volt enni. A palacsintatészta ideálisnak bizonyult a feleslegessé vált tartalékok felhasználására. Ezért van az, hogy az angolszász országokban húshagyó keddet palacsintanapként is emlegetik. Az ünnep alkalmából világrekordok megdöntésével kísérleteznek, palacsintaevő, dobáló kategóriákban. 1994-ben Rochdale-ben sütötték ki a világ legnagyobb palacsintáját, amely 15 méter átmérőjű, 3 tonna súlyú volt.
